Klubvezetőkről:
Többszöri próbálkozás után 1967-ben az első klubvezető Fülöp Károly középiskolai tanár volt, aki évekig (súlyos betegségéig) vezette a nyugdíjas klubot.
Őt követte néhány hónapig Molnár Gyula, aki több hangszeren játszott és a helyi zenekarnak is tagja volt.
A körösladányi származású Faragó István Budapesten élt és dolgozott, nyugdíjas korában telepedett le Szeghalmon, vett lakást a Fáy utcában. Szilágyi Gyulánéval (testvérével), az általunk közismert Pöre nénivel és baráti körének támogatásával kapcsolódott be a közéletbe, majd lett klubvezető a haláláig.
Őt Pöre néni, azaz Szilágyi Gyuláné követte 1991 végéig.
1992. január 1-től a leghosszabb ideig, közel 14 évig Sáfián Györgyné Zsuzsika néni vezette a klubot, közben 3 évig az Életet az Éveknek Megyei Nyugdíjas Szervezet elnöke is volt. 2005. év végétől, 8 évig Nagy Istvánné Katika néni volt a nyugdíjas klub vezetője, egyben a Szeghalmi Nyugdíjasokért Alapítvány elnöke. A Nyugdíjas klub a civiltörvény változásai miatt nem tudott már a régi módon működni, ezért a klubtagok úgy döntöttek, hogy hivatalossá teszik működésüket és egyesületté alakulnak.
2014. januárjában Hegyesi Zsuzsannát választották meg az egyesület elnökének, melynek a Szeghalmi Búzavirág Nyugdíjas Egyesület nevet választották.